(Györke Timi hétvégi intenzív kurzusa)
Itt aztán a mélyvízbe dobtak, második nap mindenképp. Az olyasmi bemelegító könnyűségektől, mint az egymás mozgásának kísérése hanggal vagy hangjának kifejezése szimultán mozgással, egészen komplex, több területet megmozgató, minden figyelmet igénybe vévő gyakorlatokig jutottunk el, sokunknak volt szerintem határfeszegető.
A végkifejlet tájékán három nagyon brutál gyakorlat volt szerintem, nemcsak az improvizációs készséget, hanem a megfeszített koncentrációt illetően is. Az egyik az ellentétes mozgás-hang stíluskeverés, a második a táncosokra is reflektáló halandzsa-szinkrontolmács, és végezetül a mikrofonnal megtűzdelt össznépi zenei jazz-színpad, ahol aztán mindenki mindenféle szerepet folyamatosan váltogatott, végig ügyelve, hogy a többi emberrel összhangban maradjon.
Az elsőnél mozgással és énekkel egymással eléggé összeegyeztethetetlen stílusokat kellett felvenni. Táncolj át hiphopos mozgással a terem másik végébe, miközben hangoddal operaáriát imprózol, vagy lépdelj büszke operaénekesként, miközben lágy sanzont énekelsz, ésatöbbi. Már ez is izzasztó volt:)
A második gyakorlathoz a halandzsanyelven való folyékony, valódi gondolatokat és érzelmeket kifejező beszédtől jutottunk el. A nézőtér elé állított színpad hatszereplős, középen két táncduett, akik a szövegekre reflektálva impróznak, megjelenítik képileg a hallottakat. Egymással ellentétes kétoldalt ül a halandzsát lökő és a halandzsát szinkronban fordító tolmács, akinek feladata a másik halandzsájára úgy ráhangolódni, hogy minél hitelesebben érezzen rá valamiféle értelmes, összefüggő fordításra. Az már, hogy a fordító és a táncosok közt is micsoda összhang alakul ki, magától történik szinte, oda-vissza inspirálják és ihletik egymást. Az egyik csaj nagyon, nagyon durván tolta ezt a szinkrontolmács dolgot, annyira összefüggő és vicces dolgokat mondott, hogy az egész nézőtér hahotázásban tört ki. Ez már teljesen olyan volt egyébként, mint egy igazi, összefüggő előadás, vagy olyan, mint egy dokumentumfilm a televízióban, ahol a látvány illusztrálja az audiális információt.
A jazzszínpad nekem merőben új élmény volt, ijesztő az, hogy zenét gyártani csak úgy minden készültség nélkül, on the spot. És durva átélni, hogy mennyire lehetséges. Bemelegítésként páros munka, mindenkettőnknek egyetlen saját mondata van, amit akárhogy énekelve ismételgethet. Te vagy az alap, aki a ritmust tolja az egész alá, te meg a szólóénekes vagy, ereszd ki merészen a hangod! Megismerni a zenében a szünetek szükségességét és játékosságát, itt van tere a spontán stílus- és szerepváltásoknak is. Ha az egyik szólózásra vált, a másiknak át kell vennie az alap szerepét. Verával voltam párban, és szólista szerepben tök bénának éreztem magam, aztán kiderült, ő mennyire nagyon élvezte, számára a jazzduónk volt a két napban az egyik legnagyobb élmény. Aztán egyre több szereplő, egyre nehezebb a váltás és a "zenekar" összehangolása... Már négy énekes van, a mikrofonos pedig a teremben körbe-körbe rohangál, a szólista olyan hangosan kell, hogy énekeljen, amilyen messze a mikrofon. (ez meg a riporteres játék belekombinálása, amikor hangerővel és hangmagassággal kísérletezgettünk: úgy beszélj, amilyen messze van a másik, s olyan hangmagassággal, amilyen magasságban a központját látod). A többiek természetesen tánccal kísérik közben, és időnként fel-felváltják az énekeseket szerepükből.
Ezernyi más érdekes gyakorlat volt még ezeken kívül, nem is tudom, hogy tudott mindez két napba beleférni. Karmester irányít kórust, előhúz s elhalkít egy-egy szólistát. Duóban, majd trióban táncolva asszociációs játék, a folyamatos szellemi készültségben mennyivel nehezebb a mozgásban az összhangra figyelni! Mindenki egyszerre énekli vagy mondja a magáét-játékok, és hogy milyen durva érzés fizikailag is, energetikailag is egy ilyen szoros kör közepébe csukott szemmel, csendben fülelve beállni. Figyelem magam, ha mindenki beszél, akkor úgy érzem, senki sem hallja, amit mondok, bármit elmondhatok. El is mondom, ami bennem van, kihasználom ezt a remek, épp jókor adódó alkalmat (baráttalanság-tünetkezelési terápia:) ) Észreveszem, hogy ösztönösen monotonná válik ennek érdekében a hangom, nehogy valaki odafigyeljen. Korrigálok, hangsúlyozok. Vagy arra figyelni, hogy tényleg konkrét gondolatok lebegjenek benned, miközben halandzsázol, hiszen a semmit könnyű összevissza, bárhogyan kifejezni, a koncepcionális tartalmat mennyivel nehezebb! Sok apró feladat, sok apró belső munka áll a végére össze valami komplex produkcióvá.
A térben, a mozgásban már olyan otthonosan érzem magam, azt hiszem, nem jelent különösebb kihívást rögtönözni és mások előtt szerepelni, az intenzív kurzusok is főként technikailag rejtenek már inkább fejlődési lehetőséget. Ezt a workshopot viszont enyhe félelemmel vegyes izgalommal vártam. Na jó, valljuk be, be voltam tojva nem kicsit... :)
De nagyon megszerettem a (korábban utált) hangomat a végére, otthonosabb lett ez is most már... És leomlott az a régi, még iskolaidőkben berögzült önkép, hogy ha odafigyelnek rám, leblokkolok és nem tudok megszólalni, nem tudok rögtönözni, ügyesen megnyilvánulni szóban.
Várom a folytatást, rettenetesen imádtam! Életem legdurvább, kihívásokkal teli workshopja volt:)
2010. február 8., hétfő
2010. január 27., szerda
izomláz, agresszió, tantra
(haladó kontakt Verával a SINben)
A mai óra nagyon más volt, mint az eddigi élményeim, a legsokfélébb, a legszélsőségesebben változatos mind közül. Az órát kedvenc mindig-mosolygós Verám tartotta, lágyan indult, mint puha kis medúzák úszkáltuk be a testünket ringató óceán-teret. Nagyon jó volt az is, ahogy egymás testén át-áthatolva a terem túlsó felére végül mindannyian egy nagy masszába értünk, tök jó szava volt erre Verának, nekem most az ugrik be, hogy moszatkolónia, de biztos valami egészen más volt:)
Majd egymást irányítgattuk a központunknál fogva, előre-hátra, váratlan fordulatokkal és forgásokkal, majd le a talajra egy kis lendületet adva a másiknak a gördüléshez. Ez még kellemesen érintett, de ezután ez a gyakorlat egy apró kis talajközeli harcba fejlődött tovább - meggátolni a mozgatott fél mozgását a földön, visszaszorítani, elengedni, ismét útját állni. És sajnos menthetetlenül megtapasztaltam, milyen érzés együtt táncolni a múltheti masszázsok során beszerzett brutális izomlázzal. Illetve táncolni még csak-csak, de a kontakt - és a mai óra különösen - elsősorban a súlyadásról szól. Akárhol dőltek, nehezedtek és feküdtek rám, iszonyú fájdalmas volt, arról nem is beszélve, ahogy a padlóba préselődtem...
Volt egy nagyon érdekes hármas gyakorlat. Ugyanez a szorítás, kicsit más értelmezésben. Ketten kétoldalról körbeállják-körbefogják a harmadikat. Ő teljesen laza és rugalmas kell, hogy legyen, szabadon mozog, amerre jólesik neki, illedve mozogna, ha a másik kettő engedné... Az ő feladatuk visszatartani a középen állót, aki próbál kitörni a szorításból. A végeredmény egy nagyon erős, már-már agresszív küzdelem a középen dülöngélő és a két visszatartó ember között, akik minden mozgásra való próbálkozását igyekeznek meggátolni. Elsősorban a központnál tartunk vissza, hiszen ott csíphető nyakon leginkább a testsúly, de ha lábbal mozdulna tovább, a lábat fogjuk le és így tovább. És itt jön a csavar - szabadulóművészünk plusz feladata használni a gátló erőket saját céljaihoz - és az akadályozó tolásból támasz lesz, a középső ember időről időre a levegőbe emelkedik, ahogy kihasználja az adódó lehetőségeket, az ellentartást tartássá transzformálva. Rettentően tetszett ez az erő-alkímia:) A rombolásból építkezni.
És a másik dolog, az agresszió. Ilyesmi nem nagyon jön elő a táncban, legtöbbször minden nagyon lágy, lassú, fokozatos és tudatos, vagy pedig játékos és könnyed, de ilyen erőteljes közelharcba nemigen szoktunk belemenni. Érdekes érzést nyújtottak az első percek, ahogy egyik pillanatról a másikra előtört belőlem a lefojtott nyers erő. Aztán hamar kimerültem, valószínűleg ennek is a masszázshét az oka, amiből még nem sikerült igazán regenerálódnom.
Ezután apró emelések és kísérletezgetések kaptak színteret, egészen kísérleti műhely-jelleget kapott az óra második fele, a kis létszám egyébként is ezt hozza gyakran elő. Próbálgattuk, hol és hogyan csimpaszkodhatunk akár teljes testtel a stabil fél testére, akár egy apró kis ugráshoz, talajtól való elemelkedéshez vagy csak egy kis testsúlyátadáshoz hol nyerünk felületet rajta. Az egyik masszázs közben lesérült, szép lila bal nagylábujjam sajnos még mindig elfekvőben, így nem tudtam olyan stabilan támasztani és tartani. Majd hinta-jellegű oda-visszaadogatások, központ mindig a központ felett, háttal neki kicsit beledőlök, majd előrelépek, és felemelem a finoman rámhajló testet. A földön is játszunk picit, lábaival a popsim alatt háttal a levegőbe emel, derekam homorúan hajlik hátra, elernyedek teljesen. Iszonyú jó, lazító érzés a gerincemnek, ahogy fejjel lefelé lógok, miközben partnerem egy kicsit a vállamat masszírozza.
A legszebb (és elgyötört testemnek igencsak kellemes) az óra vége volt. Hatan nyitott lábakkal szorosan egymás elé ülünk háttal, kezünk az előttünk ülő lábán. Mozdulatlanul ülünk, felvesszük társaink légzésritmusát, az előttünk-mögöttünk ülőkre hangolódunk, s hamarosan egy testként él az egész csoport. Lassan mindenki előre hajtja az előtte ülő hátára a fejét, íme egy újabb tájékozódási pont, hogy érzékeljük egymás mozgását is. Leghátul megindul a mocorgás, egészen finoman indítva, majd egyre erőteljesebb kilengésekkel, követjük egymást, egy hullámzó test vagyunk. Valaki észreveszi, hogy a tükörben most látjuk kis szelvényezett testű kukackupacunkat, mosolyogva integetünk magunknak-egymásnak egyet. A további instrukciók feleslegesek, utasítás nélkül szétszéledünk, ahogy a kilengésekből talajra hajlások, oldalra dördülések, talajra kuporodások válnak. Kezdődik a tánc.
Az utolsó gyakorlat a leglágyabb energiákat ébreszti fel. Töröküléssel szorosan egymással szembe ülünk, a két térd és a két homlok összeér. Tamás viccelődik:
- Ilyen gyakorlat a tantrában is van, úgy nevezik, hogy tantrikus csók! Össze kell érinteni a harmadik szemeket...
- Aha, ez a könyv nekem is megvan!
- Én nővel szoktam, te beéred egy könyvvel?!
Karjainkat oldalt összefonjuk, míg az egyik fél lassan belélegzik, a másik kilélegez és fordítva, létrehozva ezzel egy körkörös energiafolyamot a két test között. Ebből indul útjára az utolsó, masszázzsal kombinált tánc, karjaink át-átnyúlnak, beindul a kényeztető bodywork. Apró szorítások, gyúrások, hintáztatások. Már tudja, mennyire fáj nekem most minden a sok masszírozástól, így ő most lemond a saját részéről, és az órazáró bodywork teljes idejét rámfordítja. Igazán kedves gesztus, elernyedve hagyom, hogy lazítsa a gerincemben, a combomban és a csípőmben felgyülemlett kínzó feszülést. Jó nekem. Issza a testem a törődést, még ha fájdalmas is, ahogy megdolgozzák. Természetesen meghívtam önzetlenségéért cserébe egy masszázsra a Király utcába a jövő hétre...
A mai óra nagyon más volt, mint az eddigi élményeim, a legsokfélébb, a legszélsőségesebben változatos mind közül. Az órát kedvenc mindig-mosolygós Verám tartotta, lágyan indult, mint puha kis medúzák úszkáltuk be a testünket ringató óceán-teret. Nagyon jó volt az is, ahogy egymás testén át-áthatolva a terem túlsó felére végül mindannyian egy nagy masszába értünk, tök jó szava volt erre Verának, nekem most az ugrik be, hogy moszatkolónia, de biztos valami egészen más volt:)
Majd egymást irányítgattuk a központunknál fogva, előre-hátra, váratlan fordulatokkal és forgásokkal, majd le a talajra egy kis lendületet adva a másiknak a gördüléshez. Ez még kellemesen érintett, de ezután ez a gyakorlat egy apró kis talajközeli harcba fejlődött tovább - meggátolni a mozgatott fél mozgását a földön, visszaszorítani, elengedni, ismét útját állni. És sajnos menthetetlenül megtapasztaltam, milyen érzés együtt táncolni a múltheti masszázsok során beszerzett brutális izomlázzal. Illetve táncolni még csak-csak, de a kontakt - és a mai óra különösen - elsősorban a súlyadásról szól. Akárhol dőltek, nehezedtek és feküdtek rám, iszonyú fájdalmas volt, arról nem is beszélve, ahogy a padlóba préselődtem...
Volt egy nagyon érdekes hármas gyakorlat. Ugyanez a szorítás, kicsit más értelmezésben. Ketten kétoldalról körbeállják-körbefogják a harmadikat. Ő teljesen laza és rugalmas kell, hogy legyen, szabadon mozog, amerre jólesik neki, illedve mozogna, ha a másik kettő engedné... Az ő feladatuk visszatartani a középen állót, aki próbál kitörni a szorításból. A végeredmény egy nagyon erős, már-már agresszív küzdelem a középen dülöngélő és a két visszatartó ember között, akik minden mozgásra való próbálkozását igyekeznek meggátolni. Elsősorban a központnál tartunk vissza, hiszen ott csíphető nyakon leginkább a testsúly, de ha lábbal mozdulna tovább, a lábat fogjuk le és így tovább. És itt jön a csavar - szabadulóművészünk plusz feladata használni a gátló erőket saját céljaihoz - és az akadályozó tolásból támasz lesz, a középső ember időről időre a levegőbe emelkedik, ahogy kihasználja az adódó lehetőségeket, az ellentartást tartássá transzformálva. Rettentően tetszett ez az erő-alkímia:) A rombolásból építkezni.
És a másik dolog, az agresszió. Ilyesmi nem nagyon jön elő a táncban, legtöbbször minden nagyon lágy, lassú, fokozatos és tudatos, vagy pedig játékos és könnyed, de ilyen erőteljes közelharcba nemigen szoktunk belemenni. Érdekes érzést nyújtottak az első percek, ahogy egyik pillanatról a másikra előtört belőlem a lefojtott nyers erő. Aztán hamar kimerültem, valószínűleg ennek is a masszázshét az oka, amiből még nem sikerült igazán regenerálódnom.
Ezután apró emelések és kísérletezgetések kaptak színteret, egészen kísérleti műhely-jelleget kapott az óra második fele, a kis létszám egyébként is ezt hozza gyakran elő. Próbálgattuk, hol és hogyan csimpaszkodhatunk akár teljes testtel a stabil fél testére, akár egy apró kis ugráshoz, talajtól való elemelkedéshez vagy csak egy kis testsúlyátadáshoz hol nyerünk felületet rajta. Az egyik masszázs közben lesérült, szép lila bal nagylábujjam sajnos még mindig elfekvőben, így nem tudtam olyan stabilan támasztani és tartani. Majd hinta-jellegű oda-visszaadogatások, központ mindig a központ felett, háttal neki kicsit beledőlök, majd előrelépek, és felemelem a finoman rámhajló testet. A földön is játszunk picit, lábaival a popsim alatt háttal a levegőbe emel, derekam homorúan hajlik hátra, elernyedek teljesen. Iszonyú jó, lazító érzés a gerincemnek, ahogy fejjel lefelé lógok, miközben partnerem egy kicsit a vállamat masszírozza.
A legszebb (és elgyötört testemnek igencsak kellemes) az óra vége volt. Hatan nyitott lábakkal szorosan egymás elé ülünk háttal, kezünk az előttünk ülő lábán. Mozdulatlanul ülünk, felvesszük társaink légzésritmusát, az előttünk-mögöttünk ülőkre hangolódunk, s hamarosan egy testként él az egész csoport. Lassan mindenki előre hajtja az előtte ülő hátára a fejét, íme egy újabb tájékozódási pont, hogy érzékeljük egymás mozgását is. Leghátul megindul a mocorgás, egészen finoman indítva, majd egyre erőteljesebb kilengésekkel, követjük egymást, egy hullámzó test vagyunk. Valaki észreveszi, hogy a tükörben most látjuk kis szelvényezett testű kukackupacunkat, mosolyogva integetünk magunknak-egymásnak egyet. A további instrukciók feleslegesek, utasítás nélkül szétszéledünk, ahogy a kilengésekből talajra hajlások, oldalra dördülések, talajra kuporodások válnak. Kezdődik a tánc.
Az utolsó gyakorlat a leglágyabb energiákat ébreszti fel. Töröküléssel szorosan egymással szembe ülünk, a két térd és a két homlok összeér. Tamás viccelődik:
- Ilyen gyakorlat a tantrában is van, úgy nevezik, hogy tantrikus csók! Össze kell érinteni a harmadik szemeket...
- Aha, ez a könyv nekem is megvan!
- Én nővel szoktam, te beéred egy könyvvel?!
Karjainkat oldalt összefonjuk, míg az egyik fél lassan belélegzik, a másik kilélegez és fordítva, létrehozva ezzel egy körkörös energiafolyamot a két test között. Ebből indul útjára az utolsó, masszázzsal kombinált tánc, karjaink át-átnyúlnak, beindul a kényeztető bodywork. Apró szorítások, gyúrások, hintáztatások. Már tudja, mennyire fáj nekem most minden a sok masszírozástól, így ő most lemond a saját részéről, és az órazáró bodywork teljes idejét rámfordítja. Igazán kedves gesztus, elernyedve hagyom, hogy lazítsa a gerincemben, a combomban és a csípőmben felgyülemlett kínzó feszülést. Jó nekem. Issza a testem a törődést, még ha fájdalmas is, ahogy megdolgozzák. Természetesen meghívtam önzetlenségéért cserébe egy masszázsra a Király utcába a jövő hétre...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
